A zenetörténet új korszakainak nagyjai sosem a semmiből alkottak, hanem találtak valamit az elődök munkáiban, melyek ott különlegességnek számítottak, de az új korszak alapgondolatává lettek. Ezen az estén annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a klasszikusok elvetik a romantika magját.
Haydn 88-as szimfóniája még az Esterházy-zenekar számára készült, de a hat párizsi szimfónia után. Haydn a párizsi megrendelések kapcsán érezte meg, hogy a jövő zenekara nagyobb létszámú, harsányabb és erőteljesebb lesz, mint amit ő Eszterházán megszokott. 
Mozart 334-es divertimentóját a salzburgi évek végén írta. Ebben az időszakban már egyre inkább teher volt neki az udvari zenélés, az, hogy Salzburgban kevéssé inspirálták nagy horderejű szimfonikus művek megírására, és valószínűleg az is zavarta, hogy a komponálás célja a megrendelő szórakoztatása volt, nem pedig az alkotó önkifejezése. 
Weber már ugyanannyira romantikus, mint amennyire klasszikus. Az f-moll klarinétverseny szabályos és arányos, mint a klasszikus versenyművek, de hangvétele helyenként olyan személyes, mint a romantikus daloké. A klarinét ebben a korban viszonylag új hangszernek számított, de gyorsan létrejövő irodalmát az is segítette, hogy olyan virtuózok játszottak rajta, akik a kor szerzőit is inspirálták. Andrea Caputo olasz klarinétművész, aki már több nemzetközi hírű zenekar szólistájaként is bemutatkozott. Angolnyelvű honlapján külön felhívja a figyelmet egyik aktuális sikerére, hogy ő nyerte a Budapesti Fesztiválzenekar által meghirdetett Végh Sándor versenyt, így januárban Magyarországon is bemutatkozhat. Ez is fémjelzi, hogy a Fesztiválzenekarral fellépni külföldi művészeknek is rangot jelent, és Caputo nagy várakozással készül a magyar közönséggel való találkozásra.

Hallgasson bele! (Weber: f-moll klarinétverseny)